TAVASZI VÁROSI SÉTÁINK

Tavasszal folytatjuk közkedvelt városi séta programsorozatunkat is: februárban, márciusban és áprilisban egy-egy sétára kerül sor a Sétaműhely – Budapest Walkshop szakmai közreműködésével. Két alkalommal pénteki, egy alkalommal pedig csütörtöki napon sétálunk.

Sétaprogramjaink ingyenesek, de – a férőhelyek korlátozottsága miatt – minden esetben előzetes regisztrációhoz kötöttek. A regisztrációt mindig az adott program kezdete előtt 10 nappal kezdjük és a Facebook-oldalunkon is meghirdetjük. A pontos találkozási helyszín a regisztrációt követő válaszlevélben szerepel majd.

Szeretettel várjuk a kedves régi és új érdeklődők jelentkezését!

 

Tavaszi városi sétáink:

2020. február 28. (péntek) 14:00 óra

Luxus és tradíció az Andrássy úton – mesélnek a porcelánok, parfümök és keleti szőnyegek

Az Andrássy út Budapest Champs Elysées-je, a főváros legelegánsabb palotabérházainak helye. Megépítése a 19. század második felének egyik legnagyobb vállalkozása volt – az építészek és művészek élgárdája vett részt az épületek megalkotásában.

Sétánkon felelevenítjük, milyen volt az élet a boldog békeidők Budapestjének ezen fényes Sugárútján, kiderítjük a homlokzatok titkait és a lakók életének rejtélyeit. A luxushoz hozzátartozott az igényes szórakozás is, így sétánkon útba ejtjük az Andrássy út legszínvonalasabb kulturális intézményeit, így az Operaház és a volt Balettintézet egyes érdekességeivel és hagyományaival is megismerkedünk. Bemegyünk a Madison parfümériába is, ahol a luxusparfümökön kívül megtekintjük az Opera Gyógyszertár neoreneszánsz berendezését is.

Sétánk végén megpihenünk Budapest legrégebbi magán szőnyegüzletében, a több mint negyed évszázados Aga’s Szőnyegszalonban, ahol bepillantunk a keleti szőnyegek misztikus világába. Látni fogunk tradicionális perzsaszőnyegeket, 100% hernyóselyemből csomózott, luxusnak számító darabokat, és ennek a különleges iparművészeti ágnak az ősi szimbólumrendszeréről is ejtünk pár szót.

A kb. 3 órás sétát Görbe Márk művészettörténész, régiségszakértő vezeti.

 

2020. március 26. (csütörtök) 15:00 óra

Lakástól a zsinagógáig – zsidó tárgyak és szimbólumok nyomában

Bejárjuk Közép-Európa egyetlen rabbiképző egyetemének zsinagógáját, valamint egy századfordulón élt pesti zsidó család otthonát is. A túra során megismerkedünk a zsidóság szakrális művészetével és tárgykultúrájával.

A kb. 2,5 órás sétán megtudjuk, hogy mi a kapcsolat a Star Trek és a Jeruzsálemi szentély főpapja között, valamint azt is, hogy mitől számít egy tárgy judaikának és honnan ered a jellegzetese fekete kaftán viselése. Utánajárunk az ismertebb és a kevésbé ismert zsidó szimbólumok jelentésének és eredetének is, és tárgyakhoz köthető szokásokról, ünnepekről is hallunk majd.

A séta során felkeresünk egy judaika boltot, kóser boltokat és egy zsidó „skanzen” kiállítást is.

A sétát Illyés Bence judaisztika kutató, újságíró és Lévai Erika múzeumpedagógus, iparművész vezeti.

 

2020. április 24. (péntek) 15:00 óra

Made in Italy: a katedrálisoktól a popzenéig – eredeti olasz művek és magyar másolataik

Mi mindent adtak nekünk a rómaiak? A mitológiát és a vallást, számos építészeti stílust és műalkotást, nem kevés slágert és akciófilmet, no meg az eszpresszót és a pizzát. A napfényes Itália kultúrája és mindennapjai több hullámban is hatottak Budapestre…

Tehát mi mindent kaptunk a csizma-félszigetről? A rómaiaktól, itáliaiaktól és olaszoktól?

A kb. 2 órás sétát a Bazilika belsejében kezdjük, ahol az itáliai szentek – Szent Gellért, Assisi Szent Ferenc vagy a kevésbé ismert gonzagai Szent Alajos – élettörténetein keresztül megelevenednek a középkori Itália és a kereszténység terjedésének szent és profán hétköznapjai. A banknegyed meglepetéshelyszínén mindent megtudunk a firenzei mintára vert forintról.

A Bazilika előtti téren kezdjük a másolatok utáni vadászatot az eredeti épületek fotóinak segítségével, és itt az ideje, hogy megismerkedjünk Ybl Miklós munkásságával! Fotógyűjteményünkkel és interaktív feladatlapok segítségével a pesti Palotanegyedig és az Olasz Kulturális Intézetig már magunk fedezzük fel az olasz építészeti stílusjegyeket, miközben néhány igazi olasz művésszel is megismerkedünk. Körülnézünk a Szervita téri art deco áruházakban.

Megtudjuk, hol működött a Jacopo Marastoni  által tervezett Magyar Festészeti Akadémia, és hol állt eredetileg Pallasz Athéné szobra, Carlo Adami alkotása.

Minden utcasarkon beazonosítjuk a legfontosabb filmforgatási helyszíneket, és felidézünk neves olasz és olasz ihletésű slágereket, filmeket és reklámokat. Jovanotti, Korda György, Ötvös Csöpi, a Borgiák és Bel Ami… szem nem marad szárazon. Felelevenítjük az olasz konyha alapjait és sétánkat meglepetés-kóstolóval zárjuk.

A sétát Lénárd Anna képzőművész, alapító és Dani Gabriella közgazdász, idegenvezető vezeti.