Belvárosi Szabadegyetem

Év
Téma
Előadás
Hallgató

SZABADEGYETEM

A Belvárosi Szabadegyetem több mint három évtizede szervez ismeretterjesztő programokat az összefüggéseket is megérteni akaró, a miértekre is kíváncsi közönségének.

Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt években előadást tartott nálunk és válaszolt hallgatóink kérdéseire többek között Czeizel Endre, Ranschburg Jenő, Inotai András, Závada Pál, Szigeti László, Bitó László és Ungvári Rudolf is.

Vezető: Dr. Kanizsai-Nagy András

GAZDASÁGI KLUB

A Gazdasági Klub a Belvárosi Szabadegyetem gazdaságpolitikai szemináriuma.

A meghívott előadók segítségével gazdasági szempontból elemezzük a magyar és a nemzetközi politika eseményeit.

Szakmai vezető: Kardos Péter

"Az embernek előbb kissé mindig bele kell piszkálnia a dolgokba ahhoz, hogy elkezdhessen bármit is megérteni azokból."

TERRY PRATCHETT

Programok

2024. január 23. (kedd) 17:00 óra

A hazai bankrendszer átalakulása az Orbán kormányok idején; a bankrendszer jelenlegi helyzete, működésének előnyei és veszélyei

A rendezvényen áttekintjük a hazai bankrendszerben az elmúlt közel másfél évtizedben bekövetkezett jelentős változásokat, egyes hazai nagytőkés csoportok tulajdonszerzését, szerepét, az így átalakult bankrendszer működésének jellemzőit és hatását.                                                                                                                           

Előadónk: Király Júlia közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke

A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.

A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.

2024. február 6. (kedd) 17:00 óra

A szegénység alakulása Magyarországon; jellemzői, a szegények életlehetőségei

Előadóinkkal beszélgetünk a hazai szegénység típusairól, területi elhelyezkedéséről, a szegénység életformáiról és arról, hogy van-e lehetőség kitörni ebből a körből. Szó lesz a kormány szegénységpolitikájáról, a társadalom hozzáállásáról, felelősségéről, a civil szerveződések szerepéről és lehetőségeiről.                                 

Előadóink: Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke és Molnár György közgazdász, tudományos kutató

A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.

A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.

2024. február 23. (péntek) 14:00 óra

Mégis, hol a nők helye? – történelmi séta

Sétálj a női egyenjogúság nyomában!

Egy nő ma már lehet űrhajós és ülhet az Országház padjában is. De ez nem volt mindig így, sőt!  Sokunk nagymamája, dédnagymamája nem járhatott egyetemre, középiskolába sem. Nem volt más, csak a fonóegylet, és tudáshoz egy nő – ha szerencséje volt – csak otthon juthatott, képzettséghez pedig sehol.

Sétánkat Veres Pálné szobrától indítjuk, aki elsőként elégelte meg Magyarországon, hogy a nők háttérbe szorulnak az oktatásban. Milyen ritka, hogy egy intellektuális teljesítményt felmutató nőnek nemcsak szobra van a Belvárosban, de utcát, sőt iskolát is elneveztek róla! Kik voltak az első nők, akik az egyetemen helytálltak a sok férfi közt, és karriert építettek egy olyan társadalomban, ahol a férfiak voltak az értelmiség?

Utunk során szembetűnően sok férfinak állított szoborral és emlékművel is találkozunk. Ők vajon hogyan vélekedtek a kortárs nők egyenjogúságért folytatott küzdelméről? Sétáljon velünk mindenki, aki nem szeretné elfelejteni, hogy mindazért, amink van, egykor tenni, küzdeni és konfrontálódni kellett!

A kb. 2,5 órás sétát Antoni Rita újságíró, tanár, idegenvezető vezeti. A sétaprogramot a Sikeres Belvárosért Egyesülettel közös szervezésben valósítjuk meg.

A program ingyenes, de a részvétel – a férőhelyek korlátozott száma miatt – előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációt a program kezdete előtt 10 nappal kezdjük és a Facebook-oldalunkon hirdetjük meg. A pontos találkozási helyszín a regisztrációt követő válaszlevélben szerepel majd.

2024. február 27. (kedd) 17:00 óra

Felzárkózás vagy leszakadás: a magyar gazdaság 2023. évi teljesítménye, 2024 kritikus gazdasági kérdései

Akadémikus előadónkkal áttekintjük a jelenlegi kormányzati gazdaságpolitika fő jellemzőit, a költségvetés helyzetét, a külgazdaság-politikában végrehajtott változások eredményességét, a gazdaság szerkezetének jellemzőit, versenyképességünk alakulását.

Előadónk: Csaba László közgazdász, egyetemi tanár, akadémikus

A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.

A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.

2024. március 19. (kedd) 17:00 óra

A mesterséges intelligencia előnyei és veszélyei

Egyre több területen használják/használjuk a mesterséges intelligenciát, de többségünk ma sincs tisztában előnyeivel és esetleges káros hatásaival. Rendezvényünkön a mesterséges intelligencia fő sajátosságait, felhasználási területeit, és az emberi életre gyakorolt hatásait vesszük számba.

Előadóink: Bíró Dalma civil emberi jogi aktivista és Katona Illés egyetemi hallgató, a Nívó a Közéletben Egyesület elnöke

A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.

A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.

2024. március 22. (péntek) 14:00 óra

Boszorkányok a Gellérthegyen

Vallásháborúk, hiedelmek, technobulik

A Gellérthegy sziklái, forrásai és növényzete mindig misztikus és szakrális központot jelentettek. Kelta eraviszkuszok és rómaiak áldozóhelye, később búcsúk és boszorkányszombatok, mostanában pedig technobulik helyszíne.

Álmodtak rá nemzeti pantheont, és ma is működik kolostor a lábainál, ami egy kis létszámú szerzetesközösség búvóhelye, de egyben nemzetközi turistacélpont is. A történelem során több kultúra is megpróbálta a területre ruházni és megszilárdítani a maga jelentéseit.

A kb. 2,5 órás séta során megismerjük a vallási küzdelmek, boszorkányperek és a pogány örökség ide kapcsolódó történeteit. Bemutatjuk, hogyan vált különböző szimbolikus küzdelmek terepévé a hegy, de egyben a közösségalkotás fontos helyszínévé is – legyen az vallási, eszmei közösség, vagy akár magának a nemzetnek a megalkotása és reprezentálása.

A sétát Görbe Márk művészettörténész, régiségszakértő, idegenvezető vezeti.

A program ingyenes, de a részvétel – a férőhelyek korlátozott száma miatt – előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációt a program kezdete előtt 10 nappal kezdjük és a Facebook-oldalunkon hirdetjük meg. A pontos találkozási helyszín a regisztrációt követő válaszlevélben szerepel majd.

2024. április 18. (csütörtök) 17:00 óra

A júniusi európai uniós választások tétje és hatásai

A beszélgetésen szó lesz az Unió jelenlegi helyzetéről, fő problémáiról, a felmerült javaslatokról, a magyar kormány és az Unió kapcsolatáról és természetesen arról, hogy a júniusi választások hogyan befolyásolhatják az Unió további működését, Magyarország és az Unió kapcsolatát.

Előadóink: Andor László közgazdász, egyetemi tanár, volt uniós biztos; Balázs Péter közgazdász, volt uniós biztos, volt külügyminiszter és Tüttő Kata közgazdász, az Európai Unió Régiók Európai Bizottságának tagja

A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.

A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.

2024. április 23. (kedd) 17:00 óra

A júniusi önkormányzati választások tétje, különös tekintettel a főpolgármester-választásra

A rendezvény témája az elmúlt négy és fél év fővárosi teljesítménye, eredményei, problémái. Választ keresünk arra is, hogy mely kérdések érdeklik leginkább a főváros lakosságát, mik a preferenciáik. Meghallgatjuk a főpolgármester-jelöltek programjának legfontosabb vállalásait és remélt hatásait.

Előadóink: Karácsony Gergely főpolgármester; Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója és a Fidesz hivatalos főpolgármester-jelöltje (ha elfogadja felkérésünket)

A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.

A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.

2024. április 26. (péntek) 14:00 óra

Eretnekek, kofák és vagabondok

Séta a pesti városfal mentén

Pestet egészen II. József haláláig vette körül az a városfal, aminek romjai ma már csak belső udvarokban és foghíjtelkeken láthatók. A fal védelmezte a városban élőket, akik azt is meghatározták, kik szoruljanak a kapukon kívülre.

Nem véletlen, hogy protestáns templomaink és a pesti zsidónegyed a fal mögötti poros országút külső oldalára szorultak. Itt tudtak tanyát verni az első színtársulatok is, és itt épült meg Pest első kőszínháza. Itt árulták a portékáikat mindazok, akik nem akartak adót fizetni a város kapuinál.

A kb. 2 órás séta sorén látni fogjuk az eredeti városfal maradványait és azok emléktábláit épületekben, kapualjakban, a városkapuk emlékeit az Astoriánál és a hajdani Széna téren és az egykori szekerek által kivájt nyomokat.

A sétát Virányi Anna szociológus, idegenvezető vezeti.

A program ingyenes, de a részvétel – a férőhelyek korlátozott száma miatt – előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációt a program kezdete előtt 10 nappal kezdjük és a Facebook-oldalunkon hirdetjük meg. A pontos találkozási helyszín a regisztrációt követő válaszlevélben szerepel majd.

2024. május 14. (kedd) 17:00 óra

Kerületi és települési önkormányzati választások: beszélgetés kerületi és városi polgármesterekkel 

A kerekasztal-beszélgetésen szó lesz az önkormányzat helyzetéről, az elmúlt időszakban végzett munkáról és a következő időszak fő célkitűzéseiről az adott településen.

Előadóink: kerületi és települési hivatalos polgármesterjelöltek (kiválasztásukra és felkérésükre később, a jelöltek hivatalossá válását követően kerül sor)

A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.

A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.

Témák

Aktualitás

Aktualitás

Politika

Politika

Társadalom

Társadalom

Gazdaság

Gazdaság

Kultúra

Kultúra

Friss

BOSZORKÁNYOK A GELLÉRTHEGYEN

Milyen misztikus és szakrális jelentőséggel volt a Gellérthegynek a történelem különböző korszakaiban? Milyen nyomok őrzik e korokat és mi a jelentősége napjainkban?

Read More

FELZÁRKÓZÁS VAGY LESZAKADÁS?

A magyar gazdaság 2023. évi teljesítménye, 2024 kritikus gazdasági kérdései – ezzel a témával hirdettük meg február 27-i összejövetelünket.

Read More

MÉGIS, HOL A NŐK HELYE?

Kinek köszönhetően indult meg a nők középfokú oktatása Magyarországon? Ki volt az első magyar orvosnő, az első magyar ügyvédnő?

Read More

TAVASZI VÁROSI SÉTÁINK

Tavaszi programkínálatunkból nem hiányoznak a városi séták sem: februárban, márciusban és áprilisban is egy-egy séta keretében kutatjuk a főváros múltjának egy-egy izgalmas szeletét a Sétaműhely – Budapest Walkshop szakmai közreműködésével.

Bővebben…

Közösség

Vélemények és üzenetek

Kapcsolat

Elérhetőségek