MENTHETŐ-E AZ ÖNKORMÁNYZATI RENDSZER?

Az önkormányzatiság, az önkormányzáshoz való jog a demokratikus rendszer alappilléreként jelent meg a rendszerváltás időszakában. Vajon a közeljövőben „gyámság alá” kerülnek az önkormányzatok? Erről beszélt Gémesi György és Tóth József a Gazdasági Klubban.

A 2011-ben elfogadott, 2012-ben hatályba lépett alaptörvényben ugyanis nem szerepel a települési önkormányzás joga, és az azóta eltelt időszak is azt bizonyítja, hogy az önkormányzati rendszerből lassan kikerül az „erőtér” – e szavakkal nyitotta a Gazdasági Klub október 24-i szemináriumát Gémesi György, Gödöllő polgármestere. Az önkormányzati feladatok és források elvonása, a szakmai szempontok háttérbe szorítása a politikai szempontok javára, az erőltetett központosítás mind-mind ebbe az irányba mutatnak. Gémesi György kiemelte: önmagában nem volna rossz megoldás akár a megyei vagy települési fenntartásban működő egészségügyi intézmények egy részének államosítása, akár a közoktatási intézmények fenntartásának állam általi átvétele, de a gyakorlati megvalósítás más képet mutat: nem végrehajtható, nem átgondolt döntésekről van szó. Az egészségügyi intézmények rosszabbul működnek, nagy gondot okoz a humán erőforrás hiánya, ami pedig az oktatást illeti: a döntéshozók nem gondolták végig, mi vezetett a KLIK kudarcához.

20161024007

A politikai szempontok érvényesüléséről szólva Gémesi György kiemelte: a megyei kormánymegbízottak mind pártpolitikusok és a járási hivatalvezetők kinevezésénél is egyre inkább e szempontok érvényesülnek, a településeknek egyre kevesebb beleszólásuk van e folyamatokba. A bevezetésre tervezett új informatikai rendszer, az ASP révén az önkormányzatok teljes gyámság alá kerülhetnek. A polgármesterek pedig nem ellenségei a mindenkori kormánynak, nem így kellene kezelni őket. A helyben megoldandó közfeladatok ellátásából nem lehet kihagyni a települések vezetőit, hiszen mégis ők „értik” a legjobban a saját településüket.

20161024011

Tóth József XIII. kerületi polgármester kiemelte: az önkormányzáshoz való jog európai alapjog, amelyet az 1985-ben elfogadott Helyi Önkormányzatok Európai Chartája is rögzít, és amely 1997-ben a magyar jogrend része lett. 2010-től azonban más tendenciák érvényesülnek: a mai hatalom mintha félne az önkormányzatoktól, hiszen azok tartanak kapcsolatot a lakossággal. Elmondta: komoly rendszerhiba van a mai önkormányzati rendszerben, hiszen 1700 önkormányzat jelentkezik kiegészítő támogatásért (régebbi nevén: ÖNHIKI). A feladatok ellátása, a hatáskörök, a források telepítésének logikája hiányzik, az állam jelentős forrásokat von el, miközben a rendszer sem olcsóbb, sem hatékonyabb nem lett. Tóth József szerint is vissza kell állítani az önkormányzathoz való jogot mint alapjogot, nem szabad elfojtani a településeken jelentkező kreativitást, felhajtóerőt. Objektív mérőszámok alapján kell forrásokat biztosítani az önkormányzatok részére és szükséges egy kiegyenlítő mechanizmus is. Különösen a kistelepülések esetében szükséges egy „gazda” megléte, vagyis minden településen kell lennie önkormányzatnak, nem maradhatnak helyi felügyelet nélkül a helyi közügyek – mutatott rá Tóth József.