Pitti Zoltán szerint a rendszerváltás óta eltelt közel három évtizedben kevés teljesült abból, amit a politika ígért: a demokratikus intézményrendszer erodálódik, a gazdasági növekedés üteme lassú, a nyugati mintára elképzelt erős középosztály nem jött létre, az ország felzárkózás helyett inkább stagnáló-leszakadó pályán van, az országon belüli regionális különbségek pedig egyre markánsabbak. Az állami vagyon rendszerváltás utáni magánosításával új tulajdonosi csoportok jelentek meg, ám ez a vagyonfelosztás nem szerves fejlődés eredménye, így a felosztás is aránytalan. A néhány évvel ezelőtt ismét elindult államosításokkal a kormány megint csak a korábban létrehozott vagyont osztja újra. A 90-es évek privatizációi révén megjelent a külföldi tőke, amely a következő másfél-két évtizedben gazdaság szerkezetének átalakulását eredményezte, komoly súlyt képviselnek a magyar gazdaságban, ezzel szemben a hazai vállalkozások csak kis része képes exportképes tevékenységre. A gazdaság teljesítményének alakulása leginkább az igénybe vett uniós támogatásoktól függ, miközben a támogatások elosztása, vagy éppen a közbeszerzések győzteseinek kiválasztása kiszámíthatóan irányított – akik élhetnek a lehetőséggel, azok élvezik, akik nem, azok az „élménnyel” gazdagodnak.

A rendszerben nőnek az egyenlőtlenségek, és ez immár társadalmi és regionális szinten is egyre súlyosabb problémát jelent. Egyre jelentősebb a jövedelmi és vagyoni differenciálódás, a várt erős középosztály helyett pedig egy szűk klientúra került kedvezményezett helyzetbe. Ahhoz, hogy az ország tartósan fejlődési pályára álljon, új gazdaságfejlesztési stratégiára van szükség, erősíteni kell a külföldi érdekeltségű vállalatok és a hazai kis- és középvállalkozások termelési és értékesítési kapcsolatait, segíteni kell fejlődésüket, a munka alapú társadalom mellett a tudás alapú társadalom fontosságát is ki kell emelni (mert a betanított munka nem jelent felemelkedést), és teljesítményt ösztönző, teljesítményt elismerő jövedelempolitikát kell folytatni – hangsúlyozta Pitti Zoltán.

A magyar gazdaság jövőbeni kilátásairól, lehetőségekről és zsákutcákról beszélgettünk a Gazdasági Klub november 21-i összejövetelén a meghívott előadókkal: Bod Péter Ákos közgazdásszal, az MNB volt elnökével és Vértes András közgazdásszal, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökével.

Bod Péter Ákos a rendszerváltás utáni társadalmi csalódottsággal, és az azt nem megfelelően kezelő politikával magyarázza a magyar gazdaság fejlődésének egyik akadályát. Mint elmondta: a magyar társadalom nagy része csalódott a piacgazdaságban, az államtól várja a védelmet, és ma nincs a politikai palettán olyan polgárinak nevezhető párt, amely valóban felkarolná a vállalkozókat, a piacpártiságot. Területi és társadalmi aránytalanságok is gátolják a fejlődést, és ezek az aránytalanságok csak súlyosbodtak, hiszen a befektetések oda mennek, ahol már van belőlük: nincs megoldás régiók, rétegek, korosztályok leszakadására.

Vértes András szerint a hazai politikai kultúra, a párbeszéd, az együttműködés teljes hiánya csak tovább rontja a helyzetet. Kétségkívül látható, hogy az utóbbi néhány évben a magyar gazdaság elmozdult a holtpontról, látszólagos stabilitás van mind a pénzügyek, mind a gazdaság terén. De mi ennek az oka? Vértes szerint például az, hogy a kormány komolyan vett néhány külső tényezőt, így az Európai Unió szabályait a költségvetési fegyelem terén – mivel e téren már nincs jelentős probléma, nem is kell számítani brüsszeli figyelmeztetésre. Kevéssé volt sikeres az államadósság csökkentése, még a magánnyugdíj-pénzekkel együtt is.

A kormány intézkedéseiről szólva mindkét előadó elmondta: a kormány gazdaságpolitikai eszközei egyértelműen károkat is okoztak.  Folyamatos az ország leszakadása a régiós országokhoz képest is: míg 2004-ben csupán két ország előzött meg minket régiónkból az egy főre jutó GDP tekintetében, addig ma már csak három van mögöttünk. Az állam ágazati adók kivetésével, az államosításokkal túlzottan beavatkozik a gazdasági folyamatokba. Alacsony a beruházások szintje, egyre súlyosabb tényező a korrupció. Semmiféle modernizáció nem történik az egészségügyben és az oktatásban, márpedig ezek nélkül – különösen a közoktatás esetében – nem várható a versenyképesség javulása. Az elmúlt három év növekedése nem következett volna be az uniós források nélkül, és még ez a növekedés is gyenge: mi lesz később, amikor majd az EU-s források is csökkennek? A válságot magunk mögött hagytuk, de nagyon lassan haladunk előre, és ezt – az utóbbi hetek nyilatkozatai és ígéretei alapján – mintha a kormány is kezdené felismerni.

Tavaly a magyar GDP 8 %-át tették ki az Európai Uniótól érkező támogatások, további 3 %-ot jelentettek a külföldön dolgozó magyarok által hazautalt összegek. Mindezekkel együtt sikerült kb. 2,7-2,8 %-os gazdasági növekedést elérni. Ez az egy adat is jelzi, hogy jelentős szerkezeti problémákkal küzd a magyar gazdaság – többek közt erről is beszélt Pitti Zoltán egyetemi kutató, az APEH volt elnöke a Gazdasági Klub előadásán.

Az előadó kifejtette: a Magyarországon regisztrált vállalkozások tekintélyes része csak papíron működik, az utóbbi években pedig jelentősen emelkedett a felszámolás alatt álló cégek száma. Mind többen kénytelenek azzal szembesülni, hogy a befektetett tőke kockázattal, munkával nem hozza azt a jövedelmet, amely elvárható lenne. A 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban lehívható uniós támogatások tekintélyes részét a kis-és középvállalkozások helyzetének javítására szánja a kormány, de az előadó szerint kérdéses, hogy ez ténylegesen javítja-e a vállalkozások teljesítményét, hatékonyságát. A kormányzat ugyan szavakban elkötelezett a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése mellett is, a gyakorlatban azonban ennek ellenkezőjére találunk példákat (útdíjfizetési rendszer átalakítása, EKÁER-rendszer bevezetése, adózás szabályainak változtatásai stb.)

A magyar gazdaság jövőbeni helyzetét nem a mikro-és kisvállalkozások, hanem a – jelentős részben külföldi tulajdonú – közép-és nagyvállalatok fogják meghatározni, ezért is lehet veszélyes a kormányzat „multiellenes” retorikája, a kevéssé kiszámítható jogi környezet, a versenyt torzító intézkedések (pl. vasárnapi zárva tartás), az ágazati különadók. A felzárkózáshoz a gazdasági növekedés feltételeit kell javítani, ehhez pedig elengedhetetlen a vállalkozások termelékenységének növelése, nemcsak a foglalkoztatás, de beruházások, technológiai fejlesztések és a kutatások ösztönzése révén. Épp ezek tekintetében rosszak a mutatók – összegzett Pitti Zoltán.