ZSENIK ÉS ZSIGULIK
A Városligeti fasort szegélyező elegáns villákkal és középületekkel, egykori lakóikkal, azok történetével ismerkedtünk meg október 13-i városi sétánkon.
A Városligeti fasort szegélyező elegáns villákkal és középületekkel, egykori lakóikkal, azok történetével ismerkedtünk meg október 13-i városi sétánkon.
Telt házas előadással indítottuk az őszi félévet szeptember 18-án.
Tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy a “Bútorcsodák és bérpaloták – a Nagyházi Galéria és a Szent István körút kincsei” című stílustörténeti sétánkra 2023. december 2-án (szombat) 11:00 órai kezdettel kerül sor.
A kávé magyarországi megjelenésével, a főváros legendás kávéházaival, vendégeinek történeteivel ismerkedtünk meg szeptember 15-i városi sétánkon.
2023 őszén is hat előadással és három városi sétával várjuk a Belvárosi Szabadegyetem és Gazdasági Klub programjai iránt érdeklődőket!
Szeptember 2-án, szombaton 10-21 óra között kerül sor a nagy hagyományú Pozsonyi Piknikre, amelyen – történetében először – a Belvárosi Szabadegyetem is részt vesz!
Lehet-e ma még Magyarországon helyi autonómiákról, autonóm települési és területi önkormányzatokról beszélni?
2024-ben szokatlan módon összekapcsolódik a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása az európai parlamenti képviselői választásokkal Magyarországon.
A szecesszió megjelenése a XIX. század végén a női divatot, a városképet, a vásárlási szokásokat, helyszíneket és a hétköznapi használati tárgyak megjelenését is megváltoztatta.
Martin József Péter közgazdász, szociológus, a Transparency International ügyvezető igazgatója és Ligeti Miklós jogász, a Transparency International jogi vezetője voltak május 8-i rendezvényünk vendégei.