HELYÜNK EURÓPÁBAN
November 27-i összejövetelünkön Pitti Zoltán közgazdász, az Adóhivatal korábbi elnöke volt vendégünk.
A Belvárosi Szabadegyetem három évtizede szervez ismeretterjesztő programokat az összefüggéseket is megérteni akaró, a miértekre is kíváncsi közönségének.
Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt években előadást tartott nálunk és válaszolt hallgatóink kérdéseire többek között Czeizel Endre, Ranschburg Jenő, Inotai András, Závada Pál, Szigeti László, Bitó László és Ungvári Rudolf is.
Vezető: Dr. Kanizsai-Nagy András
A Gazdasági Klub a Belvárosi Szabadegyetem gazdaságpolitikai szemináriuma.
A meghívott előadók segítségével gazdasági szempontból elemezzük a magyar és a nemzetközi politika eseményeit.
Szakmai vezető: Kardos Péter
Városi séta
2023. szeptember 15. (péntek) 13:00 óra
Kávéházi történetek Pesten – törökkávé, századforduló, neonfény és újhullám
A török időktől napjainkig a budapesti kávéház rengeteget változott: mindig igazodott a történelmi elvárásokhoz, a társadalmi igényekhez és lehetőségekhez. Kávéházi kultúránk múltja és jelene sokak számára közismert, de mi mindig tudunk újat mutatni…
A békebeli kávéházak művészvilágát jól ismerjük, de vajon tudjuk-e, hol állt az egykori Savoy és a Zrínyi? Hogyan és mikor vált a politika nagyszínpadává a hotelként is működő Astoria? Ugyanis legfontosabb kávéházaink a kikapcsolódás mellett közügyek intézésének helyszínéül is szolgáltak… Megfejtjük a kávéházak szerepét mint dolgozószoba és „szociális szükséglet” a XIX-XX. századi Budapesten.
Sétánkat Rákosi és Kádár presszóforradalmával folytatjuk, és az államszocialista időszakot olyan legendás, neonfényes presszókkal idézzük fel, mint az Ibolya. Természetesen a kóstoló sem marad el: a Művész Kávéházban kávézunk, sütizünk egyet.
A kb. 2,5 órás sétát Lerch Gabriella biológus, idegenvezető vezeti. A sétaszervezésben szakmai partnerünk a Sétaműhely – Budapest Walkshop.
A program ingyenes, de a részvétel – a férőhelyek korlátozott száma miatt – előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációt a program kezdete előtt 10 nappal indítjuk és a Facebook-oldalunkon hirdetjük meg. A pontos találkozási helyszín a regisztrációt követő válaszlevélben szerepel majd.
2023. szeptember 18. (hétfő) 17:30 óra
Magyarország egyensúlyi, pénzügyi helyzete, a kormány gazdaságpolitikájának jellemzői, hatásai
Előadónk: Surányi György közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke
A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.
A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.
2023. október 10. (kedd) 17:30 óra
Az orosz agresszió és annak politikai, illetve gazdasági hatásai
Előadóink: Gyarmati István közgazdász, biztonságpolitikai szakértő, volt nagykövet és Deák András György közgazdász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa
A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.
A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.
Városi séta
2023. október 13. (péntek) 14:00 óra
Zsenik és Zsigulik – kivételes életek és kivételezett elvtársak a Fasorban
A XIX. század elejétől számos villa és nyaraló épült a Városligeti fasorban és környékén, arisztokrata családok számára, majd a II. világháború után szovjet tanácsadók és a kommunista elit vette birtokba a környéket. A séta során megismerkedünk a fasor és környékének több mint 200 éves múltjával.
Az Andrássy út kiépítése előtt a Városligeti fasor volt az egyetlen út, amely a zajos és forgalmas Belvárost összekötötte a Városerdővel, mai nevén Városligettel. Az itt található századfordulós épületek rengeteg titkot rejtenek. A szecessziós remekművek megtekintése közben a stílus különböző irányzatairól is sokat fogunk hallani.
A kb. 2 órás sétát Csutorka Orsolya szociális munkás, idegenvezető vezeti. A sétaszervezésben szakmai partnerünk a Sétaműhely – Budapest Walkshop.
A program ingyenes, de a részvétel – a férőhelyek korlátozott száma miatt – előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációt a program kezdete előtt 10 nappal indítjuk és a Facebook-oldalunkon hirdetjük meg. A pontos találkozási helyszín a regisztrációt követő válaszlevélben szerepel majd.
2023. október 30. (hétfő) 17:30 óra
A magyarországi infláció valódi okai, összetevői, kormányzati kezelése és hatásai
Előadóink: Petschnig Mária Zita közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa és Katona Tamás statisztikus, a KSH volt elnöke
A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.
A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.
2023. november 13. (hétfő) 17:30 óra
A 2023-as év Magyarországon: a kormányzati politika rövid és hosszabb távú társadalmi, politikai hatásai, következményei, a rendszer népszerűsége és annak összetevői
Előadóink: Lengyel László közgazdász a Pénzügykutató Zrt elnök-vezérigazgatója és Závecz Tibor szociológus, programozó-matematikus, a Závecz Research ügyvezető igazgatója
A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.
A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.
2023. november 27. (hétfő) 17:30 óra
Helyünk Európában: a magyar gazdaság tényleges teljesítménye a számok tükrében, pozíciónk nemzetközi összehasonlításban, különös tekintettel gazdaságunk versenyképességére
Előadónk: Pitti Zoltán közgazdász, az Adóhivatal volt elnöke
A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.
A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.
Városi séta
2023. december 2. (szombat) 11:00 óra
Bútorcsodák és bérpaloták – stílustörténeti séta: a Nagyházi Galéria és a Szent István körút kincsei
Stílustörténeti sétánkon azt vizsgáljuk, hogy a XIX. és XX. század fordulójának stíluskavalkádja hogyan jelenik meg a kor bútorain és épülethomlokzatain.
A neogótika, neoreneszánsz, neobarokk, neorokokó és szecesszió formanyelvét kutatjuk és ennek során számos, antik bútorokkal kapcsolatos ismeretre is szert teszünk. Ezek tanulmányozása után sétára indulunk a Szent István körúton – elemezve és értelmezve a legérdekesebb homlokzatokat, hogy összevessük azokat a korábban látott bútorok stíluselemeivel.
A kb. 2,5 órás séta során megismerhetjük Gaál Bertalan építész házát, aki számos Szent István körúti épület tervezője, köztük a Vígszínházzal szemben lévő két hatalmas Haggenmacher-féle bérpalotáé is. Vetünk pár pillantást Weiss Manfréd gyáros házainak szemkápráztató szecessziós homlokzatára és utunk végén még egy igazi magyaros kapuzatot is megcsodálhatunk.
A sétát Görbe Márk művészettörténész, régiségszakértő vezeti. A sétaszervezésben szakmai partnerünk a Sétaműhely – Budapest Walkshop.
A programot a Sikeres Belvárosért Egyesülettel közös szervezésben valósítjuk meg.
A program ingyenes, de a részvétel – a férőhelyek korlátozott száma miatt – előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációt a program kezdete előtt 10 nappal indítjuk és a Facebook-oldalunkon hirdetjük meg. A pontos találkozási helyszín a regisztrációt követő válaszlevélben szerepel majd.
2023. december 11. (hétfő) 17:30 óra
A posztkommunista rendszerek anatómiája
Előadónk: Magyar Bálint szociológus, volt oktatási miniszter
A program helyszíne: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21., földszinti előadóterem.
A program ingyenes. Az előadást követően a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.
November 27-i összejövetelünkön Pitti Zoltán közgazdász, az Adóhivatal korábbi elnöke volt vendégünk.
Remek stílustörténeti sétával zártuk őszi városi séta programjainkat december 2-án, szombaton.
November 13-i összejövetelünkön a kormányzati politika rövid és hosszabb távú társadalmi, politikai hatásairól, következményeiről, a rendszer népszerűségéről és annak összetevőiről beszélgettünk.
Nemcsak a hazai infláció témája volt terítéken legutóbbi összejövetelünkön.
Október 10-i előadásunk is telt ház előtt zajlott.
A Városligeti fasort szegélyező elegáns villákkal és középületekkel, egykori lakóikkal, azok történetével ismerkedtünk meg október 13-i városi sétánkon.
Telt házas előadással indítottuk az őszi félévet szeptember 18-án.
"Ismeretterjesztő előadások, városnéző séták - a Belváros, ahogy máshol nem láthatod."
Zentai Éva,