A BALOLDAL MAGYARORSZÁGON
Az MSZP és a demokratikus baloldal helyzetéről, beágyazottságáról, lehetőségeiról beszélgettünk Lendvai Ildikóval október 30-i előadásunkon.
Az MSZP és a demokratikus baloldal helyzetéről, beágyazottságáról, lehetőségeiról beszélgettünk Lendvai Ildikóval október 30-i előadásunkon.
Az 1945 előtti Budapest “szimplakertjeit”, a lokálok, mulatók, varieték világát fedeztük fel október 20-i városi sétánkon.
Szeptember 29-i városi sétánkon “levadásztuk” a belvárosi oroszlánokat.
Szeptember 25-től indul az őszi félév: előadásainkkal és városi séta programjainkkal várjuk a kedves régi és új érdeklődőket!
Többek között e kérdésre is választ kaptunk március 14-i sétánkon Németh Ádám “élő történelem” kitűnő vezetésével. A forradalom minden fontos helyszínét bejártuk – köszönjük a Bupap közreműködését!
Első tavaszi sétánkon, február 24-én a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát tekintettük meg. Az épületet König Tamás építész, a felújítási tervek elkészítésével megbízott iroda egyik vezetőjének közreműködésével jártuk be. Köszönjük a Bupap most is kiváló vezetését!
2016. október 8-án a Népszabadság bezárásának hírére ébredt az ország. Mi vezetett idáig, mi történik azóta a magyar sajtóban? Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője, és Németh Péter, a Népszava főszerkesztője a Belvárosi Szabadegyetem február 15-i előadásán beszéltek a sajtószabadság és sajtófinanszírozás hazai helyzetéről.
Korábbi rendezvényeinkhez hasonlóan 2017. tavaszán is egy-egy aktuális kérdésről beszélgetünk neves előadók részvételével. Minden kedves régi és új érdeklődőt szeretettel várunk!
Az érem egyik oldala: felminősítések, jó pénzügyi egyensúly, alacsony infláció, javuló foglalkoztatottság. Az érem másik oldala: romló versenyképesség, gyenge növekedés, növekvő elszegényedés, még régiónk országaival összevetve is nő a lemaradás.
Az önkormányzatiság, az önkormányzáshoz való jog a demokratikus rendszer alappilléreként jelent meg a rendszerváltás időszakában. Vajon a közeljövőben „gyámság alá” kerülnek az önkormányzatok? Erről beszélt Gémesi György és Tóth József a Gazdasági Klubban.