A közfoglalkoztatás hatásai

Közfoglalkoztatás: kiút a szegénységből vagy csapdahelyzet? Molnár György közgazdász, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója volt a Belvárosi Gazdasági Klub december 14-i beszélgetésének vendége.

A jelenlegi formájában 2011-ben életre hívott közmunkaprogram ugyan szépíti a foglalkoztatási statisztikákat, de nem tudja hatékonyan betölteni azt a feladatát, hogy az álláskeresőket visszavezesse a nyílt munkapiacra. A foglalkoztatást helyettesítő támogatások csökkentése egyértelműen a közmunka, mint sokszor egyetlen lehetőség felé tereli a legelesettebbeket, ezáltal sajátos csapdahelyzetet állítva fel számukra. A közmunkát végzők ráadásul kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a helyi vezetéstől.

1534940_1105783542795705_8653015081148099485_o

Az előadó kiemelte: 2011-13 között 450 ezer ember volt érintett a közmunkaprogramban, többségük ráadásul nem is egyszer. A közmunkaprogramra kettős szerep hárul: egyszerre próbálja bővíteni a nyíltpiaci foglalkozatást és biztosítani a szociális ellátást. Ezek ellentétes logikájú szempontok, és az adatok bizonyítják: a program sem a nyílt munkapiaci elhelyezkedést, sem a súlyos nélkülözésben élők helyzetét nem tudja jelentős mértékben javítani.